Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csincse és környékének őstörténete

2008.02.12

    

           Kőkorszakok

   A település és környezetének őstörténeti szempontból legkorábbi értékelhető leírása Pesty Frigyes XIX.század közepén írt művében található. A területről több érdekes dolgot lejegyzett. Az alsó-ábrányi határban a falu mellett, a napkeleti oldalon egy halmot említ a legemelkedettebb helyen, mely valóságos csonthalom, melybe a lakosok még az 1900-as években is temetkeztek. Említi még az Emőd melletti Vérhalmot, ahol a néphagyomány tetemes kincs elrejtéséről tudott. Pesty utalt Mezőcsát határában a Kullogó- és KépBorsos-Halmon meglelt urnákra is. Ezeket a nép szájából elhangzó lelőhelyeket mára a régészeti kutatások pontosan analizálták, és nemcsak a tárgyakat ismerjük, hanem az ott élő  népesség életviteléről, szokásairól is sokat tudunk.

   A paleolitikum korából kevés lelet került elő, de a Herman Ottó Múzeumban található, Csincsetanyáról származó mamutcsontok, hátgerinccsigolyák azt mutatják, hogy a középső paleolitikum korában a kedvenc vadászcsemegének számító nagytestű növényevő a vidéken is megfordult, valószínűleg az őt vadászó emberrel együtt.

   A neolitikumból a vidéket lakó népességről már régészeti leletek is a rendelkezésünkre állnak. Erre a korra tehetjük az ember letelepedését. Már nem kell a vonuló csordák után vándorolniuk, hisz az élelemtermelésből már többé-kevésbé fedezni tudják szükségleteiket. A terület eltartó képessége ugrásszerűen megnőtt. Rövid idő alatt megsokszorozódott az újkőkori települések száma. Nagy újítás az égetett agyagedény megjelenése. A fémet még nem ismerték, így eszközeiket csontból és főleg kőből készítették. A vidéken több lelet ismert aKép neolitikumból. A bükkábrányi katolikus temetőben bükki kultúra temetkezéseit találták meg, Mezőcsát belterületén az alföldi vonaldíszes kultúra telepének nyomait tárták fel a régészek. Mezőkeresztesen a Táncsicstanyán alapásáskor, a neolitikum korából származó sírból egy fiatal leány csontváza került elő. A koponyán négy tengeri csigából készült „gyöngy” fejdíszt, míg a csontváz egyik alkarján egy ugyancsak tengeri csigából készült karperecet találtak. A csontokon piros földfesték nyomait lehetett felfedezni.

 

           Fémkorszakok

   A rézkorban a nagyállattartás volt a jellemző, ami szintén vándorló életmódot követelt meg az akkor élőktől, mindig menni kellett új legelők után. Ebből a korból származó leleteket találtak a Csincsetanya-Homokbánya  lelőhelyen, ahol a későrézkori péceli kultúra telepjelenségeit, számos hulladékgödröt tártak fel. Eszközeik csontból és kőből készültek, a rezet már a természetben előforduló termésréz formájában ismerték, amit hidegen alakítottak csákány- és fokos formára.

   A vidék gazdag bronzkori emlékekben. Az Emőd melletti Istvánmajorban a füzesabonyi kultúrához tartozó sírokat tártak fel. Ez a bronzkori népesség Kr. e. XVII – XIV. században, a  középső bronzkor idején települt meg a környéken. A bronzot,  mint ötvözött fémet már  Képjelentős mértékben használták. Lakóhelyeiken, a „telleken” már a letelepült életforma jeleit találhatjuk. A házak cölöpszerkezetű, paticsfalú, döngölt agyagpadlójú építmények voltak. A letelepedett életmód a vándorló nagyállattartás megszűnését, a földművelés előtérbe kerülését jelentette. A „tell”-ek olyan többrétegű dombok, amelyek a lakhelyek hosszú, folytonos újraépítése folytán az elpusztult házak törmelékeiből keletkeztek. Az M3-as autópálya építésekor egy telepet és egy 119 sírból álló temetőt is találtak. A sírok közül 114 hamvasztásos, 5 pedig csontvázas temetkezésű volt. A hamvasztásos sírokban eltemetetteket először egy máglyán elégették, s ezek után a megmaradt, elszenesedett hamvakat szórták bele a temetkezési urnába. A temetkezési mellékletek általában bronz karperecek, tűk, hajkarikák, gyűrűk, fajansz gyöngyök, agyagedények voltak. A sírmellékletek gazdagsága, a temetkezési mellékletek nagy száma a közösségen belül betöltött rangot jelzi.

   A másik ősi településnek otthont adó hely a már említett Emőd-Nagyhalom. A területröl a neolitikus bükki kultúra cserép leletei és a bronzkori hatvani kultúrához tartozó csoport maradványai kerültek elő. Ezt a lelőhelyet többen az őskori erődítmények közé sorolják, ami azt jelenti, hogy a 300 m hosszú dombháton árok- és védrendszer vette körbe, ami az ott lakók nyugodtabb életviteléhez elengedhetetlen volt. Hasonló őskori erődített építmény a környéken a Mezőcsát-Laposhalom és Vatta-Testhalom, ahol szintén a hatvani kultúraKép népessége talált magának életteret. Településeik kiválasztásánál úgy tűnik, a külső támadások ellen fő szempont volt a biztonság. Lakóhelyük általában nagyméretű, nagycsaládi, tűzhellyel ellátott házakból állt. Gazdálkodásukat váltógazdálkodásos  földművelés jellemezte, aminek feltétele a hosszabb ideig tartó egyhelyben lakás. Földjeik megmunkálásában kő- és csonteszközöket használtak. A bronzot már ismerték, de tömegfelhasználásuknak a feltételei még nem voltak meg, a bronz eszközök általános elterjedése csak a bronzkor végére tehető. Halottaikat általában urnákban témették el.
A vaskori leletek közül kiemelkedik a zöldhalompusztai szkíta lélet. A lelöhelyet 1928-ban tárták fel. A területet ekkor a Kubik-család birtokolta, az ő családi sírkertjük helyezkedett el a
   régészeti emléket adó dombon. Éppen egy új sírt ástak, amikor a leletekre bukkantak. A múzeumi törvények ilyenkor hitelesítő- és leletmentő ásatást írnak elő, hogy megállapítsák a lelet előkerülésének körülményeit. Ha szükségesnek látják, ásatást végeznek a területen, hogy kiderüljön maradhattak-e a tudomány számára fontos leletek a földben. A ma közigazgatásilag Csincséhez tartozó területen Fettich Nándort, a Nemzeti Múzeum neves  régészét bízták meg a kutatással. A sírt kiásók elmondása alapján a leletek a sírgödör aljában, hamuszerű anyagban, egy csomóban helyezkedtek el. A tárgyak között égett csontok apró maradványait találták. A leletekre a sírásók nem fordítottak gondot, mert azokat  régi koporsóról leesett díszítésnek tartották. A sírhalomba való beásáskor először az aranygombok tüntek fel aztán a szarvasalak, alatta a tőbb szálból font lánc, amelyen kisKép hengeres csöveken oroszlánfigurák láthatók.  A sírásók előszőr azt hitték, hogy egy korábban eltemetett birtokos koporsódíszei kerültek elő, így a szarvasalakot szétvágták, és a lánccal együtt szépen elosztották egymás között. A szarvas 37 cm hosszú, 409 gramm súlyú, mellette az elektronból készült lánc ami 49,3 cm hosszú. Ezenkívül elektronlemezekből préselt félgömb alakú gombokat találtak. A 136 db súlya összesen 56,2 gramm. Az ezüstszínű olvadt foltok a leleteken azt jelentik, hogy hamvasztásos sírból származnak. A leletek fő darabja egy szarvasalak, ami méretével kiemelkedik az összes ismert rokon lelet közül. Mint motívum azonban "az üldözött, vagy megtámadott és leroskadó szarvas megjelenítése" egyedülálló.    A tárgyak valószínűleg görög hatás alatti  mesterember keze munkáját  dícsérik. Tápiószentmártonon  találtak  még  hasonló  típusú  leleteket . A lelet értékét mi sem  mutatja jobban, hogy a szarvasalakot a Herman Ottó Múzeum az intézmény jelképeként használja. Késő bronzkori, kora vaskori régészeti emlékek kerültek még előKép Csincsetanya -  Homokbánya lelőhelyről, ahol hallstadt-A korú urnatemető került feltárásra. A lelőhelyen 30 urnasírt  találtak. A hamvakat a korra jellemző fekete külsejű urnákba rakták. Az urnákat lapos tálakkal fedték be, kívűl pedig 2-3 kissebb edényt, bögrét helyeztek el. A hamvak között néhány bronz ékszert és ékszertöredéket is lehetett találni. Hasonló lelet került elő a geleji Kanális-dűlöben , ahol 150 sírt a kora vaskori pilinyi kultúra temetőjéből.

   Népvándorlás kori leletek szórványosan, nagy számban találhatók Csincse környékén. Jelentősebb emlékek Mezőkeresztes-Cethalom lelőhelyről kerültek elő. Az autópálya építése kapcsán egy 500 x 200 méteres területet tártak fel a szakemberek. Ezen találtak 264 objektumot és 26 sírt. A leletek a noelitikumtól a IX - X. századig hét korszakot képviselnek. Előkerültek az alföldi vonaldíszes kultúra idejére keltezhető sírok, felszíni rézkori házak maradványai, a bronzkori gáva-kultúrába tehető földbe mélyített házak ép tárolóedényekkel és fazekakkal. A kora vaskor időszakára tehető egy női sír. Különleges lelet a feltárt két kelta fazekasműhely a vaskorból, de a terület leggazdagabb korszakát a III - IV. századi objektumok képviselik. Igen nagy számú gödör, kevés ház és egy ép női sír maradt ránk. A lelőhely kiemelkedő jelentőségű leletegyüttese az V. századi hun temető. A 24 sír elszórtan található a telepen. A temető nagy részét a sírrablók már lemészárolták. A megmaradt leletek így is jelentősek. Találtak csontfésűt, öntött, aranyozott fibulát, kerámia edényeket, üveggyöngyöket és csatokat.

Kép